Reggelre semmi nem száradt meg a kimosott cuccok közül. Nem csoda, ha minden zöld erre, akkora a pára meg a harmat. 7.35-kor már tekertünk. A biciklis táskák tetején száradó ruhák miatt úgy néztünk ki, mint az Eötvös cirkusz utazó változata. Eötvös Töki, Eötvös Csöpi és Eötvös Pöcsi. Lehet találgatni melyikünk kicsoda.
Csodálatos helyeken mentünk, legszívesebben az egészet videóztuk volna. A Duna itt fenn a szabályozás miatt szinte az úttal egy magasságba folyik. Nincs ártér. A kerékpárút fél méterre a víztől visz, körülöttünk hegyek, régi várromokkal és kastélyokkal.
Az aschachi erőmű után azonban egyszerűen elfogyott az út. Nem volt más lehetőségünk, mentést kértünk. A bicikli út mellett volt egy telefon (ez tök komoly) beszóltunk és egy (tájjelegű) boírízű, ám roppant kellemes hang közölte, hogy küldi a kompot. Így megérkezett Sylvia és kisegített a bajból. Átvitt arra a szakaszra, ahol ismét folytatódott az út. Mint kiderült ilyen lehetőség több helyen is van. Nagyon kulturált megoldásnak találtuk. Az út annyira gyönyörű volt és annyira egyedül voltunk, hogy azt hittük ismét vége lesz és akkor helikopteres mentést kell kérnünk.
Nem így lett. Passaunál átléptük a határt. Egy piros lámpánál belebotlottunk Ari Mama német biciklis változatában, aki egyébként Munkácsról származik, de ez lényegtelen. 30 km-en keresztül vezetett fel erre a helyre ahol alszunk. Servus Austria! Mélyen benn járunk a német vonalak mögött, egy yacht kikötő mellett alszunk, készül a minestrone leves, főtt virsli. Befejezem. Nyamm...