Kerékpárral a londoni olimpiára

Köszönjük mindenkinek, de nem sikerült. Tegnap éjjeltől kezdve ismét ömlik az eső és viharos szél van. A sarki rendőr szerint néhány tartományban elhalasztják a holnapi nemzeti ünnepet! Reggel vizesen elpakoltunk, majd napközben teljesen átáztunk. Nem is lenne baj, de max, 15 fok van. Miután már egy árpaföldön is keresztül jöttünk (ez komoly), úgy döntöttünk, hogy Bar-le-Duc-nál ma abbahagyjuk és bemenekültünk egy kempingbe, ami egyébként egy kastély udvarán van.Minden cuccunkat magunkra vettünk, ami még száraz volt, nekem mégis hiányzik egy-két holmim. Majd megnézem holnap Pityu kerékpáros táskájában. Nagyon gyanús a dolog.
Olyan az érzésünk, mintha Párizs egyre messzebb lenne! Holnap igyekszünk többet tekerni.

"Párizsig majd gurulunk". Ezen röhögünk azóta is és vágyunk vissza a német hegyekbe. Ma olyan 3-3500 m szintet jöttünk viharos szembeszélben. Egyszerűen nem fogynak el a dombok. Nem kell nagy dolgokra gondolni, 250-500 m közöttiek, de egész nap liftezünk fel le. Néha lefelé is tekertünk, akkora volt a szél. Meg is untuk este 6-ra, mikor ismét eláztatott egy jó kis zápor (17 fok van) és sátrat vertünk Nancy után, Toul előtt a Moselle partján. A kilátások holnapra sem változnak. Ha nem lesz szél és esetleg kisüt a nap, akkor már boldogok leszünk. Ennyi kell. Elintézi valaki?
Egyébként a hangulatunk nem ilyen borús, a társulat halad előre, holnap már Champagne tájain járunk. Majd virtuálisan koccintunk!

Durva nap volt. A  tegnapi vihar maradványaként hatalmas szembeszélben mentünk végig. "Lassúságunk" alig 15 km/óra volt.  Strausbourgnál átléptünk Franciaországba és két óra alatt ki is keveredtünk a városból. A Rhone csatorna mentén haladtunk előre, majd ismét hegyek következtek. Még "azt" is szembeszélbe kellett csinálnunk. Nap végére, hogy teljes legyen a boldogságunk, az eső is eleredt. Hiába megyünk száz kilométereket, nyugatnak lassan haladunk, mert a főutakról ki vannak tiltva a biciklisek. Azért cikk-cakkban haladunk előre. Még 400 km Párizs!

Áttörtük magunkat a Fekete-erdő hegyein és itt alszunk a Rajna partján pár kilométerre a francia határtól. Hatalmas vihar közeleg. Érdekesek a színek, Alig fél órája ment le a nap, narancsvörösre festette a mélylila eget.
A mai nap azért nem volt ennyire romantikus. Délután 1-ig folyamatosan felfelé tekertünk, aztán alázúdultunk a magasból. Zsolt végsebessége 66 km/h volt, Pityu viszont nem tudott lejönni a 18%-os lejtőn, mert majdnem átesett a kormányon. Tolnia kellett lefelé! Mindenesetre azt a magasságot, amit 5 órai felfelé tekeréssel értünk el, alig 20 perc alatt letudtuk.
Holnap már francia földön tekerünk, Lotharingián át, Párizs felé.

Nyugatnak haladva, egész nap a hegyekben harcoltunk. Jórészt magunkkal. 800 méter magasig tekertünk, többször is visszagurulva 2-300 méterre. Egyszer rákavartunk az autóútra is (itt egy három számjegyű út is simán autóút lesz) mire rögtön leintett egy rendőr mercedes legénysége. Nagyon korrektek voltak, végig mosolyogtak, de regisztráltak és levezényeltek egy mellékútra. Semmi bírság vagy levétel. Ők szolgálnak és védenek. A végén jó utat kívántak Londonig. Az élmény hatására csak nagyon kis utakban mertünk gondolkodni, amik ugye cikk-cakkban haladnak.
Holnap nagy falat következik. Valahogy keresztül kell törnünk magunkat a Fekete–erdő (Schwarz-Wald) hegységeinek, közel 1000 méteres hágóin. Ha nem sikerül befekszünk a klinikára.

Benn járunk a Bajor-Alb hegységben. Bármit is jelentsen ez. Este fél 8-ig tekertünk, miután Ulmnál elhagytuk a Dunát és elfordultunk É-NY-nak. 600 méter magasan járunk és nem szép dolog ilyet mondani (ismerve az otthoni állapotokat),  de este már fázunk. Holnap még inkább nyugatnak fordulunk "völgyvidéken és hegygerincen át". 3 nap múlva már Francia földön szeretnénk tekerni. Elnézve a magasságvonalakat és távokat, ölég kemény lesz!

Egész éjjel esett. Reggel kicsit megbillentünk, mint varjú a dögön. A combizmok és térdizületek hangos tiltakozása ellenére esőben kellett pakolni a sátrat és nekiugrottunk a bajor hegyeknek. Ízelítőt kaptunk a következő napokból. Hegyek, eső és trágyaszag. Viszont délelőtt átléptük az 1000. kilométerünket. Itt már  a bajor sör hazájában járunk, a  kukoricaföldeket felváltották a komlóültetvények. Amikor nem a hegyre fel tekerünk, akkor a Duna morotváihoz, holtágaihoz ereszkedünk le. Szinte végig földúton.  A folyó itt már alig 30-35 méter széles és rengetegszer kell átkelni rajta. Neuburgnál elrontottuk a dolgot. Mivel holnap vasárnap és itt semmi nincs nyitva, bevásároltunk két napra, szalámit, sajtot kenyeret. Közben elfelejtettünk ma vagy hatodszor átkelni a túlpartra. Sajnos kerülő lett a vége. Jó nagy emelkedőkön nyomtuk felfelé ismét esőben, de végül sikerült visszanavigálni a Dunához. Donauwörth előtt a bajor hegyekben alszunk egy útmenti sörkertben. Kicsit vizes mindenünk, meg sáros, de majd megoldjuk.

Elég jellegtelen nap volt. A Dunát csak a végén láttuk, kukoricaföldek és töltésalja jellemezte az egész napot. Meg szembeszél és sóderos út. A tüchtig osztrákok területén elő nem fordulhatott az, ami itt s németeknél egyre gyakoribb, hogy egyszerű föld vagy soderos útra viszik a kerékpárutat. Persze ez csak akkor kellemetlen, ha az ember előzőleg hozzászokott a jóhoz. A körülmények ellenére eddigi legtöbb kilométerünket tettük meg, ugyanis Eötvös Pistinek (ő a társulatban a zenebohóc) az a nagyszerű gondolata támadt, hogy minek alszunk hatig, mikor felkelhetnénk 5.30-kor is és akkor fél órával többet tekerhetünk. Így is tettünk. Már látom, hogy megint szúrja a fejét belülről egy gondolat. Tudom is hogy mi lesz az, ezért éjjel felkelek és összetöröm a viharlámpáját…..

Reggelre semmi nem száradt meg a kimosott cuccok közül. Nem csoda, ha minden zöld erre, akkora a pára meg a harmat. 7.35-kor már tekertünk. A biciklis táskák tetején száradó ruhák miatt úgy néztünk ki, mint az Eötvös cirkusz utazó változata. Eötvös Töki, Eötvös Csöpi és Eötvös Pöcsi. Lehet találgatni melyikünk kicsoda.
Csodálatos helyeken mentünk, legszívesebben az egészet videóztuk volna. A Duna itt fenn a szabályozás miatt szinte az úttal egy magasságba folyik. Nincs ártér. A kerékpárút fél méterre a víztől visz, körülöttünk hegyek, régi várromokkal és kastélyokkal.
Az aschachi erőmű után azonban egyszerűen elfogyott az út. Nem volt más lehetőségünk, mentést kértünk. A bicikli út mellett volt egy telefon (ez tök komoly) beszóltunk és egy (tájjelegű) boírízű, ám roppant kellemes hang közölte, hogy küldi a kompot. Így megérkezett Sylvia és kisegített a bajból. Átvitt arra a szakaszra, ahol ismét folytatódott az út. Mint kiderült ilyen lehetőség több helyen is van. Nagyon kulturált megoldásnak találtuk. Az út annyira gyönyörű volt és annyira egyedül voltunk, hogy azt hittük ismét vége lesz és akkor helikopteres mentést kell kérnünk.
Nem így lett. Passaunál átléptük a határt. Egy piros lámpánál belebotlottunk Ari Mama német biciklis változatában, aki egyébként Munkácsról származik, de ez lényegtelen. 30 km-en keresztül vezetett fel erre a helyre ahol alszunk. Servus Austria! Mélyen benn járunk a német vonalak mögött, egy yacht kikötő mellett alszunk, készül a minestrone leves, főtt virsli. Befejezem. Nyamm...

Éjjel átvonult felettünk egy zivatarcella, aminek hatására nem hűlt le a levegő, de legalább párás lett. Nagyon szép helyeken jöttünk egész nap. Várak és kastélyok alatt tekertünk a Duna mindkét partján.
Napirendünk szigorú. Reggel 6-kor kelés, sátorbontás (még egyszer nem alszunk a szabadban a Duna partján!), reggeli, aztán 7-8 óra tekerés. Délután 5 körül már a szálláshelyek feltérképezése van soron. Ma éppen a Linz melletti Peschlinger tó partján vertünk sátrat.  Holnapi cél már Németország.

Reggel nagy duzzogva 6-kor keltünk és egy gyors virslifőzés - kávé kombó után már Bécs felé tekertünk. Találtunk egy majdnem teljesen üres nudista strandot a Duna parton, ahol is lecsapattuk magunkról a 2 napos koszt és a szúnyogriasztót szúnyogcsalogatót. Az elismerések és ovációk fogadása után nem tévedtünk el Bécsben, ellenben jelentősen rövidítettünk. Így is két vízierőművön kellett átkelnünk, hogy Kremset érintve megérkezzünk ebbe a helyes kis faluba. Azt hogy a Duna partján vagyunk, nem írom, így lesz még pár napig. Gyönyörű a táj, velünk szemben egy vár, dörög az ég... Mi kell még?

Reggel, a kevlárral erősített gumik ismét az aszfaltba martak és jó tempóban kerekeztünk át a Szigetközön. Levágtunk egy szeletet Szlovákiából, ahol egy nagyon kedves biciklis kolléga átvezetett Ausztriába. Innen már rajta voltunk a Duna menti kerékpárúton, amit Ulm-ig követni fogunk. Az első rész nem érdekes, gyakorlatilag murvás töltésen tekertünk 37 fokban. Aludni az ártér melletti gátőrháznál álltunk meg, mivel nem volt ott senki. sajnos amint lement a nap (amit már nagyon vártunk) kiderült, hogy Duna-szúnyogos nevű helyet választottuk alvóhelynek. Alvásról természetesen szó sem lehetett. A hálózsákon kívűl felzabáltak, betakarózva megfulladtunk. Megdöbbentő, de sűrű káromkodások és csapkodások között vártuk, hogy felkeljen a nap.

Ma szó szerint beleragadtunk az aszfaltba. Hiába igyekeztünk aránylag gyorsan haladni, az 5 óra kerékpáron és  napon töltött idő megtette a hatását. Szerencsére Győrben a Salomvári család várt ránk és szállást, pazar vacsorát biztosított. Tényleg szörnyű lett volna, ha egy ilyen nap után még táborhelyet, élelmet kellene keressünk. Vasárnap lévén amúgy is minden zárva volt, embert alig láttunk a forróságban gőzölgő falvakban, városokban. Holnap már Ausztriában kell tekernünk, ezért mindent egy lapra feltéve elmegyünk és a macival mi is lepihenünk.

Ma sem fáztunk! A Kiskunság homokhátságai után időre kellett mennünk, hogy elérjük a lórévi kompot. Sikerült. Napi fogyasztásunk során a szilárd táplálék teljesen háttérbe került a folyékony rovására. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy fejenként 6 litert biztos bevittünk. Egyébként nem volt érdekesebb esemény az úton.
Adonyban egy bambira beugrottunk az út menti kispiszkosban, ahol is a „hová mentek?” kérdésre Gárdonyt határoztuk meg úticélnak. Két helyi bácsi – akik láthatóan érettségi óta jó barátok voltak – gyakorlatilag egymásnak esett a hátralévő táv megbecslésekor. Nem mertük mondani, hogy tulajdonképpen Londonba igyekszünk, mert erősen valószínű, hogy elvágták volna egymás torkát vagy infarktust kapnak ott helyben, ha ekkora távon ilyen szórással dolgoznak.
Gárdonyban Gábor és Orsi jóvoltából egy nyaralóban igyekszünk regenerálódni a holnapi még melegebb napra.
Cseuz Laci bácsi hívott Kanadából – ott „edzőtáborozik” - hamarosan indul utánunk.
Holnap tovább Győrbe a Móri árkon keresztül.

Bozsó "Kisceleb" István interjúi után egy kellemes, eseménytelen nap várt ránk. 35 fok melegben a Szeged-Ópusztaszer-Csanytelek-Tömörkény-Kiskunfélegyháza-Kecskemét tengely mentén ismét egy Bozsó István emléktúrán vettünk részt. Hűséges olvasóink emlékezhetnek rá, hogy 8 éve Athén felé, a Dunántúlon már egy hasonlóan katartikus élmény részesei lehettünk. Mint egy szociológiai tábor résztvevői szembesültünk az alföldi paraszti élet mindennapjaival illetve a tömörkényi Fecskefészek mai kocsmai miliőjével, ahol  István - elmondása szerint - szocializálódott.
A régi 5-ös úton csak egyszer volt halálközeli élményünk, amit akár pozitívumként is felfoghatunk. Rekord idő alatt 16 óra előtt Kecskeméten voltunk, amit az állandó hátszélnek is köszönhetünk. Nem tudjuk ki intézte, de minden tiszteletünk.
Holnap reggel folytatjuk az Alföld feltérképezését, Ha elérjük a lórévi kompot a Ráckevén, akkor kora délután már a Velencei tó habjaiba bukunk alá.

Délmagyar
Sporthírügynökség
Szeged Ma